Bonczidai Éva

Ott tartok, ahol egy írónak hat megjelent kötet után illik tartania: nem értem, mi szükség egy újabb történetre három szereplővel és megoldhatatlan problémákkal. Ezért is írok – nem találok jobb szót – nehezen. Egyetlen szöveget évente. Ez az ösztöndíj azért fontos, mert becsületbeli üggyé teszi, hogy megírjam a történeteket, amelyek rám találnak. Nem szeretem a hosszú leírásokat. Olvasni és írni sem. Csak az ember érdekel – hogy hogyan működik. Ha például egy férfi egész gyermekkorából egyetlen komódot tud felidézni, de nem tudja, hogy az kinek az otthonában állt, keletre vagy nyugatra néztek-e ott az ablakok, milyen színű volt a tapéta vagy a szőnyeg, akkor ezek jelentéktelen részletek. Az sem fontos, hány fiókja van a komódnak, van-e a tetején gyertyatartó vagy beállított, fekete-fehér fénykép, csak az érdekel, hogy miért és hogyan lehet egy bútordarab az egyetlen gyermekkori emléke valakinek.

beszamolo